A Metabo világos képet nyújt, és következetesen az EPTA szerint mér

Az EPTA az Európai Elektromos Kéziszerszámgyártók Egyesülete angol nevének (European Power Tool Association) rövidítése, és a legfontosabb gyártók tömörülnek benne. Az EPTA többek között önmagára kötelező irányelveket állít fel, melyek a készülékek specifikációinak és adatainak egységes és összehasonlítható megadását biztosítják.
Az EPTA irányelvében rögzítette, hogyan kell a gép súlyát pontosan definiálni és megmérni. Ebben az irányelvben az van meghatározva, hogy a gépeket kábel nélkül kell lemérni, azonban a gép összes olyan tartozékával együtt, melyekre az üzemeltetési előírás szerinti szokásos használathoz szükség van. Ide tartoznak szögköszörülés esetében például a következők: Tokmány, támasztóperem, védőburkolat és kiegészítő fogantyú.
A múltban minden cégnek megvolt a saját „üzemi szabványa”. Így volt ez a Metabo cégnél is. Ez az oka annak, miért nem lehetett a különböző gyártók adatait az irányelv bevezetése előtt egymással összehasonlítani.
A Metabo az EPTA alapító tagjaként 2011 óta kizárólag az EPTA irányelvei alapján mér. Minden nyomtatott közegben (katalógusban, prospektusban, stb.), amelynek a megjelenési dátuma 2011.01.01. utáni, a súlyadatok már az új EPTA irányelvek szerint vannak megadva. A 2011.01.01. előtt nyomtatott anyagokban még túlnyomórészt a régi mérési értékek találhatók, amelyek pusztán ezért nem lesznek ugyan hamisak, csak éppen egy másik előírás (mérési módszer) alapján lettek megállapítva.
Annak érdekében, hogy ügyfeleinknek a lehető legtisztább képet nyújthassuk, a Metabo az EPTA első gyártójaként elhatározta, hogy az interneten 2012.01.01-től kezdve már csak az EPTA szerint meghatározott értékeket adja meg. És természetesen a közbenső időben az újonnan nyomtatandó valamennyi katalógusban és prospektusban az EPTA szerinti új mérési módszereket fogjuk alkalmazni.
A Metabo egy márka a professzionális felhasználók számára. Az elektromos szerszámainkat Önnel közösen fejlesztjük, az ügyfeleinkkel az ipar területéről, és a gyakorlatban teszteljük azokat. A piac változásait folyamatosan fi gyelemmel kísérjük és így gyorsan tudunk reagálni az Ön igényeire. Mi arra koncentrálunk, ami az Ön mindennapi nehéz munkáját az építkezéseken, a műhelyekben és a gyártócsarnokokban tényleg meg is könnyíti.